2016. május 4.

Megfoghatom?



Igaz mesék és nem leányálmok
– erotikus novellák –
második évad

Tizedik mese
Megfoghatom?


Csilla (21) meséje

Hosszú volt az út, de élveztem. Sokáig Apu mellett ültem, lábaimat feltettem a szélvédőhöz, és időnként feltűnés nélkül végigsimítottam tükörsima combjaimat. Anyu a hátsó ülésen bóbiskolt, különben sem érdekelte volna az ülésmódom, de Apu többször oldalra nézett és rám szólt:
– Ne pakold ki mindened a kirakatba, mert még árokba megy valaki miattad!
Az egyik pihenőnél hátraköltöztem a lakókocsiba, ahol a nővérem tanyázott már indulás óta. Levetkőztem én is bugyira-melltartóra, magamra terítettem egy vékony takarót, és hason fekve elhelyezkedtem annál az ablaknál, ahonnan legalább olyan jól láttam mindent, mint a kocsi első üléséből.
Mielőtt a tengerhez értünk, az utolsó kilométereken elkapott minket egy zápor. Félreálltunk – ahogy mások is, ha tehették –, és azzal szórakoztam, hogy megpróbáltam kitalálni, hogy a sok párásüvegű kocsi milyen utasokat rejt.
– Hányan vannak ezek? – csodálkoztam, amikor a közvetlenül mellettünk álló, a miénknél valamivel hosszabb lakókocsiban mozgolódás támadt.
– Te nem örülnél még négy-öt tesónak? – kérdezte a nővérem.
– Nem – vágtam rá. Közben igyekeztem megszámolni őket. – Honnét tudod, hogy hatan vannak?
– Megérzés. – Hajlamos volt különleges képességeket tulajdonítani magának.
– Mind hasonló korú – jegyeztem meg –, nem hinném, hogy testvérek.
Anélkül, hogy odanézett volna, máris levonta a következő konklúziót:
– Kurvák, akik mennek dolgozni.
Lehet, hogy eltalálta. A csajokon alig volt ruha, és egy cseppet sem zavarta őket, hogy bámulok át a lakókocsijukba. Aztán észrevettem, hogy a vontató-autóból meg – kitekeredett nyakkal – engem lesnek: két pasi és két lány. Zavartan a mellem elé kaptam a kezem, majd odahúztam a takarót.
35 percig zuhogott. Közben felfedeztem, hogy a csajok mellett egyetlen fiú is tartózkodik a lakókocsiban, s találgattam magamban, hogy milyen érzés lehet a majdnem meztelen lányok körében, vagy a csajoknak az apró kisgatyát viselő fiú társaságában lenni.
– Összevesznek az egyetlen kukacon – mérte fel a nővérem egy futó pillantással a helyzetet.
– Mert?
– Ennyi csajszit nem tud megdugni sem, megcumiztatni sem. Legfeljebb nagyon hosszú út alatt… Persze, azért megpróbálkozik vele – tette hozzá, amikor a szomszédos lakókocsi oldalsó ablakán összehúzták a függönyt. – Vagy sikerül, vagy nem.
Amint elállt az eső, hogy az aszfalt ködként lehelte vissza a felhőket. Apu átjött:
– Megvagytok? Mért vetkőztetek le? – Nem várt választ, hiszen otthon sem szoktunk nyakig begombolkozva járni. – Mindjárt odaérünk.

A kemping zsúfolt volt, de jól felszerelt. A lakókocsi melletti oszlopon még kábeltévé-csatlakozást is találtunk, bár nem gondoltuk, hogy szükség lesz rá.
Megörültem, amikor a közelünkben két vizesblokkot is felfedeztem:
– Megyek letusolni!
– Én inkább lesétálok a tengerhez, ha tényleg olyan közel van – jelentette ki a nővérem.
Alig értem utol, mert persze így én sem a zuhanyozást választottam.
A parton eső utáni hangulat. Kevés ember, akik közül néhányan még most keresgették a zápor előtti helyüket, vagy éppen azon igyekeztek, hogy kedvezőbb pozíciót foglalhassanak el, amíg vissza nem özönlik a tömeg.
Letelepedtünk egy kisebb társaság közelében, és a nővérem egyből szóba is elegyedett velük. Egy darabig próbáltam megérteni, hogy miről beszélgetnek, aztán tüntetőleg felálltam, és durcásan elindultam a parton.
Jó messzire elkóboroltam – legalábbis úgy gondoltam –, s csak akkor csodálkoztam el, amikor megpillantottam ugyanazoknak az épületeknek egy másik oldalát, amiket már indulás előtt is láthattam. – Földnyelv, kis félsziget – nevettem magamon, és átlépkedve sziklákon, még tovább bolyongtam.
A tenger sokkal kékebb volt az égnél. Megtorpantam egy-egy különös formájú kőnél, megcsodáltam gazdátlan kagylóhéjakat és csigaházakat, és elhatároztam, hogy majd visszafelé jövet összegyűjtök egy maréknyit belőlük.
Már éppen visszafordultam volna, amikor hangokat hallottam a közelből. Az ütemes csobbanások mellett nevetést. A következő kiszögelés megkerülése és a térdig sem érő sziklák után homokos partszakasz következett, onnan jött elém a vidámság. Több lányt és egyetlen fiút találtam itt.
Az első pillanatban fel sem fogtam, a következőben már örömmel figyeltem fel rá, hogy magyarul beszélnek:
– Szomjas vagyok – nyafogott az egyik lány, egy barnahajú, babaarcú, akik derékig felhúzta a ruháját, pedig nem is a vízben állt.
– A vendégem vagy – mutatott a tengerre egy másik csajszi, közben lábujjaival szíveket és érthetetlen ábrákat rajzolt a homokba. – A pezsgőmet meg te fizeted!
Valamivel arrébb a fiú megáztatta térdig érő nadrágja legalját, és csak mosolygott a partról őt biztatókon.
– Elég hideg a kukacodnak? Menj bentebb, hátha kapás lesz!
– Bekapta már valami? – kérdezgették a lányok.
Rájöttem, hogy honnan tűnik olyan ismerősnek: A záporban mellettünk parkoló lakókocsiban láttam. Ahogy a lányokat is, csak az ő arcukra nem emlékeztem.
– Mikor megyünk vissza? – kérdezte panaszosan az első lány, a szomjas.
– Korai még… Mire körbebasszák egymást…! – legyintett egy élénkvörös csaj, és megpróbálta kiszámolni, hogy éppen meddig fog felszaladni a hullám a homokon.
Mögéjük kerültem, mintha tovább akarnék haladni, pedig eszem ágában sem volt, és amúgy sem vettek figyelembe.
-- Meddig ér? – érdeklődött a sráctól a szőke csajszi.
– Ameddig belógatja – vágta rá gyorsan valaki. – Láthatod: térdig.
– Nem a nadrágját kérdeztem…
– Nézd meg! A pinádig…
Mintha csak erre a biztatásra vártak volna, mindannyian levetkőztek valamennyire – négyen bugyiig, ketten pucérra –, és óvatosan, sikongatva vonultak a tengerbe, egészen addig, míg derékig nem ért a víz. Akkor irányt változtattak, és gyalogolva vagy úszva, a part vonalában eltávolodtak a kiindulóponttól.
A fiú egy darabig nézett utánuk, majd kisétált, és csavargatta a vizet a nadrágja aljából.  Csodálkozva meredt rám, s amikor álltam a tekintetét, megkérdezte:
– You”re a tourist?
– Nyaralni jöttem.
– Magyar vagy? – csodálkozott. – Ruhában fogsz fürödni?
– Igen. Nem. – Engedelmesen vetkőztem, mintha rám parancsolt volna. A bikini alsóját magamon hagytam ugyan, de azt is túlzásnak tartottam, hiszen ő hat ruhátlan lány társaságában volt még az imént, nekem sem kellene szemérmeskedni… – És te?
Válaszul ledobta a nadrágját, és ott állt előttem meztelenül.
Zavartan tapostam a homokot, és lapos pillantásokkal nézegettem a farkát. Ő sokkal nyíltabban gyönyörködött a cicimben, és éreztem, hogy az alsón át is feltérképezi a puncimat. Kicsit sajnáltam, hogy nem vetkőztem le teljesen, de így utólag már furcsa lett volna.
Sokat hallhattunk és néztük egymást. Néha valami közömbös dologról elkezdtünk beszélgetni, de megakadt a szöveg. Nem az volt a fontos.
Visszatértek a lányok, és a társaság felment a parton, én pedig ugyanazon az úton, amerről jöttem.

Ennyi – mondhatnám. Egy sablonos nyári kaland, vagy még annak sem nevezhető.
Csakhogy a szüzesség elvesztéséről kell mesélnem úgyhogy, folytatom:
Este a nővéremmel lementünk egy discóba, és ő ugyanazzal a társasággal beszélgetett, akikkel a parton ismerkedett meg. Én a táncolókat néztem, amíg felfedeztem a jellegzetes, élénkvörös csajszit. Addig nyújtogattam a nyakamat, amíg észrevettem más ismerőst is, és megpillantottam azt a fiút…
Odasiettem, és néhány perc múlva kéz a kézben lesétáltunk a partra.
– Megfoghatom? – törtem meg a csendet, mert sötétben bátrabb voltam.
Szótlanul letolta a nadrágját, és én is levetkőztem. Most nem maradt rajtam a bugyi sem…
Holdfényben, ott a parton…

Nincsenek megjegyzések: