Igaz mesék és nem leányálmok
– erotikus novellák –
második évad
Hetedik mese
Mindenki odajárt
Laura (21) meséje
Sokáig nem tudtuk. Néha
találkoztunk ugyan egy-egy párral, akik rosszallóan néztek ránk és alig várták,
hogy elhaladjunk, de nem tudtuk, hogy az a kiserdő az egy „olyan” erdő.
A fiúk fedezték fel, és több
napig titokban tartották, bár szerintem közelebb áll az igazsághoz, hogy
azonnal, vagy legkésőbb másnap elmesélték.
Az erdő szélén találkoztunk,
mint általában délutánonként. Összeszokott kis csapat voltunk, ezért is tűnt
fel azonnal, hogy a fiúk terveznek valamit.
Letelepedtünk a szokásos
tisztásra, és kitárgyaltuk a sulit és a fél falut, ahogy azt a felnőttektől
tanultuk.
– Nektek meg mi bajotok van?
– Marcsi is gyanúsnak találta, hogy a fiúk mennyire be vannak sózva. Ölébe
tette a kezét, hátha a passzos nadrágon át kirajzolódó puncija az izgalom
tárgya.
Én a dekoltázsomat
igazgattam, mert amikor megfeszül a felsőm, szinte ki akarja préselni a
cicimet…
– Jobban járnánk, ha
mindenki megmutatná, amije van – jegyezte meg Zotyi, aki most is a farkát igazgatta,
és nem kellene neki kétszer mondani, hogy kapja elő.
Zsolti már annyira
türelmetlen volt, hogy ülni sem bírt, felpattant és toporgott.
Tekintetükkel tanácskoztak. Magamban
felsorakoztattam, néhány tippet amivel előállhatnak – például találjuk ki, hogy
kin milyen színű a bugyi, és a játék lényege, hogy mindenképpen meg is kell
mutatni –, de ezúttal tévedtem.
– Gyertek! – indítványozták
végül. – De csendben!
Nem kellett messzire menni,
legalábbis így nem, hogy nem a kanyargós ösvényt követtük, hanem a párducléptű
Zsoltit. Légvonalban 100 méter, és a végén már zajtalanul lépkedtünk.
Azon a részen, ahol kivágtak
néhány öreg fát, és a feldarabolt törzset szabályos kupacokba rakták, az egyik
farakás teteén virító ruhadarabokra lettem figyelmes. A többiek is észrevették,
és mindannyian megálltunk.
Az első gondolatom szerint
valakik ottfelejtették a ruháikat. Aztán ezt hülyeségnek tartottam, mert a lány
és fiú ruhadarabok egy-egy komplett öltözetet jelentettek, s csak meztelenül
távozhattak volna, annak meg nincs semmi értelme.
– Itt vannak! – súgta Zotyi.
„Meztelenül a farakás
mögött?” – csodálkoztam, és ebben sem találtam túl sok logikát… hacsak…
Belepirultam a gondolatba.
Zsolti megpróbált közelebb
kerülni – és láttam a kitűzött vigyorán, hogy el akarja csenni a ruhákat –, de
a többi fiú visszatartotta. Egyetértettem: ha elriasztjuk azokat, akik a
katonásan sorakozó fatörzsek mögött… tartózkodnak, akkor legközelebb esélyünk
sem lehet meglesni őket.
Utólag már felfogtam, amit
akkor még csak sejtettem: sokkal izgalmasabb volt elképzelni, hogy mi történik
a farakás mögött, mint látni. Hiszen mindenki elővehette a legvadabb
fantáziáját, és mindenki éppen olyannak gondolta a titkos fejleményeket, ami
számára a legfantasztikusabb. Persze, azért jó lett volna végignézni, mert – ha
jól tudom – egyikünk sem látott még ilyet korábban. Esetleg azok a fiúk, akik
felfedezték, hogy nem csak mi járunk az erdőbe, mások is használják azt.
Ettől a naptól kezdve
céltudatosan látogattuk a kiserdőt. Nem telepedtünk le a megszokott
tisztásunkon, hanem körbejártuk azokat a helyeket, ahol párok előfordulhatnak.
– Egy dugás? – kérdeztük
egymástól minden találkozáskor.
Megtanultunk nesztelenül
járni. Meglepően sokan fordultak meg a szemünk előtt, miközben fogalmuk sem
volt róla, hogy közönség figyeli minden mozdulatukat. Már a farakás sem
jelentett akadályt, olyan szögből közelítettük meg, hogy többé nem lehetett
előlünk elrejtőzni.
Láttunk mindenféle pózt,
sokféle gyorsaságot, és még annak is tanúi lehettünk, amikor egy fiúnak sehogy
sem akart felállni…
Zsolti persze segítségül
sietett volna, de féltünk, hogy a pár nem venné jónéven, ha közéjük toppanna
álló farokkal, ezért visszatartottuk.
– Mi bajotok volt? – kérdezte
később, amikor a lány és a fiú dolgavégezetlenül eltávozott.
– Semmi, csak te.
– Megmagyaráznád?
Marcsi szótlanul a még
mindig kidudorodó nadrágra mutatott.
– Mi a bajod vele? – húzta
ki magát Zsolti. -. Inkább az a gond, ha valakinek nem áll fel, láthattad.
Ezen csak nevettünk.
Összekovácsolt minket a sok
közös kukkolás és az együtt szerzett élmény. Mindenki odajárt, s olyan párokat
is láthattunk az erdőben, akiket eredetileg nem ilyen formációban ismertünk.
Előfordultak extrém esetek is, például egy lány és a nála háromszor idősebb
pasi rövid kalandja…
– Mennyit fizetett? – kérdezte
utána Niki.
Sajnos egyikünk sem látta,
hogy mekkora címletű volt az a bankjegy, amit még action előtt a lány a
zoknijába csúsztatott előrelátóan, és jól gondolkozott, mert a zoknit és a
cipőt nem kellett levetnie.
– Te mennyiért vállalnád? –
vigyorgott Zotyi.
– Te nem vagy normális.
– De mégis?
– Nincs annyid…
– Két vonóhúzás volt az
egész, nem is értem, hogy minek kellett ehhez levetkőzni.
– Ha te is 70 éves leszel,
majd megérted – nevetett Niki.
– Nem volt az 70…
– Mindegy. Persze, hogy
inkább levetkőzteti a kiscsajt, minthogy otthon a 70 éves asszonyt…
– Te mennyiért vállalnád be?
– Az öreggel vagy veled?
– Naná, hogy velem.
– De mit szeretnél?
Vetkőzzek le?
– Hogyhogy mit? Dugni.
A párbeszéd ekkor röhögésbe
fulladt, de egyre többet foglalkoztunk azzal a gondolattal, hogy esetleg
egymással is kipróbálhatnánk, amit másoktól naponta látunk.
Vége felé közeledett a nyár.
Egyre kevésbé maradt bennünk szégyenérzet, Marcsi már akkor sem kapta az ölébe
a kezét, ha nem nadrágot viselt és kilátszott a bugyija, én meg teljesen
elhagytam a melltartót, a fiúk hadd bámulják csak szabadon a felsőmet átszúrni
készülő bimbómat…
Akkor következett be a
fordulópont, amikor egy leselkedést követően Zsolti – félig elfordulva –
elővette a farkát, és Niki odahajolva végignézte, ahogy kicsöpögteti a spermát.
– Én is felizgultam –
vallotta be a csajszi.
– Dugunk? – kérdezte Zsolti,
és odavezette Nikit, ahol egy perce még az aktuális pár akciózott.
Mi, többiek készen álltunk
rá, hogy ezúttal a közülünk kikerült párt fogjuk végignézni. Azonban a fiúk
másképp tervezték, egyikük sem elégedett meg a közönség szerepével, s
mindegyikük megfogta egy-egy lány kezét vagy derekát. Engem Zotyi vezetett
határozottan, úgy 15 méterrel arrébb.
– Mit akarsz? – fordultam
szembe vele.
Feleslegesnek tűnt a kérdés,
hiszen már vette is elő a farkát.
– Dugni – válaszolta, és a
markomba adta az ágaskodó testrészt.
Nem akartam elengedni, ezért
kissé sután, a másik kezemmel vetkőztem. Lefeküdtem a fűre. Fölém mászott, és a
számba akarta dugni a farkát. Elfordítottam a fejemet. Erre a lábam közé
térdelt, és ott igazgatta, nyomogatta sokáig.
„Nem megy be?”
Váratlanul szúró-égető
fájdalmat éreztem, de egészen a fejem búbjáig. Szerencsére nem tartott sokáig,
de azt a „két vonóhúzást” kínlódva éltem meg.
Nekem ilyen volt a legelső,
és több mint két év telt el utána, amikor nagy rábeszélésre rászántam magam a
másodikra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése