2016. április 10.

Mindenki odajárt



Igaz mesék és nem leányálmok
– erotikus novellák –
második évad

Hetedik mese
Mindenki odajárt



Laura (21) meséje

Sokáig nem tudtuk. Néha találkoztunk ugyan egy-egy párral, akik rosszallóan néztek ránk és alig várták, hogy elhaladjunk, de nem tudtuk, hogy az a kiserdő az egy „olyan” erdő.
A fiúk fedezték fel, és több napig titokban tartották, bár szerintem közelebb áll az igazsághoz, hogy azonnal, vagy legkésőbb másnap elmesélték.
Az erdő szélén találkoztunk, mint általában délutánonként. Összeszokott kis csapat voltunk, ezért is tűnt fel azonnal, hogy a fiúk terveznek valamit.
Letelepedtünk a szokásos tisztásra, és kitárgyaltuk a sulit és a fél falut, ahogy azt a felnőttektől tanultuk.
– Nektek meg mi bajotok van? – Marcsi is gyanúsnak találta, hogy a fiúk mennyire be vannak sózva. Ölébe tette a kezét, hátha a passzos nadrágon át kirajzolódó puncija az izgalom tárgya.
Én a dekoltázsomat igazgattam, mert amikor megfeszül a felsőm, szinte ki akarja préselni a cicimet…
– Jobban járnánk, ha mindenki megmutatná, amije van – jegyezte meg Zotyi, aki most is a farkát igazgatta, és nem kellene neki kétszer mondani, hogy kapja elő.
Zsolti már annyira türelmetlen volt, hogy ülni sem bírt, felpattant és toporgott.
Tekintetükkel tanácskoztak. Magamban felsorakoztattam, néhány tippet amivel előállhatnak – például találjuk ki, hogy kin milyen színű a bugyi, és a játék lényege, hogy mindenképpen meg is kell mutatni –, de ezúttal tévedtem.
– Gyertek! – indítványozták végül. – De csendben!
„Tehát nem itt akarják megnézni a bugyinkat, hanem egy másik tisztáson.”
Nem kellett messzire menni, legalábbis így nem, hogy nem a kanyargós ösvényt követtük, hanem a párducléptű Zsoltit. Légvonalban 100 méter, és a végén már zajtalanul lépkedtünk.
Azon a részen, ahol kivágtak néhány öreg fát, és a feldarabolt törzset szabályos kupacokba rakták, az egyik farakás teteén virító ruhadarabokra lettem figyelmes. A többiek is észrevették, és mindannyian megálltunk.
Az első gondolatom szerint valakik ottfelejtették a ruháikat. Aztán ezt hülyeségnek tartottam, mert a lány és fiú ruhadarabok egy-egy komplett öltözetet jelentettek, s csak meztelenül távozhattak volna, annak meg nincs semmi értelme.
– Itt vannak! – súgta Zotyi.
„Meztelenül a farakás mögött?” – csodálkoztam, és ebben sem találtam túl sok logikát… hacsak… Belepirultam a gondolatba.
Zsolti megpróbált közelebb kerülni – és láttam a kitűzött vigyorán, hogy el akarja csenni a ruhákat –, de a többi fiú visszatartotta. Egyetértettem: ha elriasztjuk azokat, akik a katonásan sorakozó fatörzsek mögött… tartózkodnak, akkor legközelebb esélyünk sem lehet meglesni őket.
Utólag már felfogtam, amit akkor még csak sejtettem: sokkal izgalmasabb volt elképzelni, hogy mi történik a farakás mögött, mint látni. Hiszen mindenki elővehette a legvadabb fantáziáját, és mindenki éppen olyannak gondolta a titkos fejleményeket, ami számára a legfantasztikusabb. Persze, azért jó lett volna végignézni, mert – ha jól tudom – egyikünk sem látott még ilyet korábban. Esetleg azok a fiúk, akik felfedezték, hogy nem csak mi járunk az erdőbe, mások is használják azt.
Ettől a naptól kezdve céltudatosan látogattuk a kiserdőt. Nem telepedtünk le a megszokott tisztásunkon, hanem körbejártuk azokat a helyeket, ahol párok előfordulhatnak.
– Egy dugás? – kérdeztük egymástól minden találkozáskor.
Megtanultunk nesztelenül járni. Meglepően sokan fordultak meg a szemünk előtt, miközben fogalmuk sem volt róla, hogy közönség figyeli minden mozdulatukat. Már a farakás sem jelentett akadályt, olyan szögből közelítettük meg, hogy többé nem lehetett előlünk elrejtőzni.
Láttunk mindenféle pózt, sokféle gyorsaságot, és még annak is tanúi lehettünk, amikor egy fiúnak sehogy sem akart felállni…
Zsolti persze segítségül sietett volna, de féltünk, hogy a pár nem venné jónéven, ha közéjük toppanna álló farokkal, ezért visszatartottuk.
– Mi bajotok volt? – kérdezte később, amikor a lány és a fiú dolgavégezetlenül eltávozott.
– Semmi, csak te.
– Megmagyaráznád?
Marcsi szótlanul a még mindig kidudorodó nadrágra mutatott.
– Mi a bajod vele? – húzta ki magát Zsolti. -. Inkább az a gond, ha valakinek nem áll fel, láthattad.
Ezen csak nevettünk.
Összekovácsolt minket a sok közös kukkolás és az együtt szerzett élmény. Mindenki odajárt, s olyan párokat is láthattunk az erdőben, akiket eredetileg nem ilyen formációban ismertünk. Előfordultak extrém esetek is, például egy lány és a nála háromszor idősebb pasi rövid kalandja…
– Mennyit fizetett? – kérdezte utána Niki.
Sajnos egyikünk sem látta, hogy mekkora címletű volt az a bankjegy, amit még action előtt a lány a zoknijába csúsztatott előrelátóan, és jól gondolkozott, mert a zoknit és a cipőt nem kellett levetnie.
– Te mennyiért vállalnád? – vigyorgott Zotyi.
– Te nem vagy normális.
– De mégis?
– Nincs annyid…
– Két vonóhúzás volt az egész, nem is értem, hogy minek kellett ehhez levetkőzni.
– Ha te is 70 éves leszel, majd megérted – nevetett Niki.
– Nem volt az 70…
– Mindegy. Persze, hogy inkább levetkőzteti a kiscsajt, minthogy otthon a 70 éves asszonyt…
– Te mennyiért vállalnád be?
– Az öreggel vagy veled?
– Naná, hogy velem.
– De mit szeretnél? Vetkőzzek le?
– Hogyhogy mit? Dugni.
A párbeszéd ekkor röhögésbe fulladt, de egyre többet foglalkoztunk azzal a gondolattal, hogy esetleg egymással is kipróbálhatnánk, amit másoktól naponta látunk.
Vége felé közeledett a nyár. Egyre kevésbé maradt bennünk szégyenérzet, Marcsi már akkor sem kapta az ölébe a kezét, ha nem nadrágot viselt és kilátszott a bugyija, én meg teljesen elhagytam a melltartót, a fiúk hadd bámulják csak szabadon a felsőmet átszúrni készülő bimbómat…
Akkor következett be a fordulópont, amikor egy leselkedést követően Zsolti – félig elfordulva – elővette a farkát, és Niki odahajolva végignézte, ahogy kicsöpögteti a spermát.
– Én is felizgultam – vallotta be a csajszi.
– Dugunk? – kérdezte Zsolti, és odavezette Nikit, ahol egy perce még az aktuális pár akciózott.
Mi, többiek készen álltunk rá, hogy ezúttal a közülünk kikerült párt fogjuk végignézni. Azonban a fiúk másképp tervezték, egyikük sem elégedett meg a közönség szerepével, s mindegyikük megfogta egy-egy lány kezét vagy derekát. Engem Zotyi vezetett határozottan, úgy 15 méterrel arrébb.
– Mit akarsz? – fordultam szembe vele.
Feleslegesnek tűnt a kérdés, hiszen már vette is elő a farkát.
– Dugni – válaszolta, és a markomba adta az ágaskodó testrészt.
Nem akartam elengedni, ezért kissé sután, a másik kezemmel vetkőztem. Lefeküdtem a fűre. Fölém mászott, és a számba akarta dugni a farkát. Elfordítottam a fejemet. Erre a lábam közé térdelt, és ott igazgatta, nyomogatta sokáig.
„Nem megy be?”
Váratlanul szúró-égető fájdalmat éreztem, de egészen a fejem búbjáig. Szerencsére nem tartott sokáig, de azt a „két vonóhúzást” kínlódva éltem meg.
Nekem ilyen volt a legelső, és több mint két év telt el utána, amikor nagy rábeszélésre rászántam magam a másodikra.

Nincsenek megjegyzések: