2016. február 14.

Elveszett



Igaz mesék és nem leányálmok
 – második évad –
erotikus novellák


A parázs hatalmas gyémántként csillogott, és a vörösen felizzó prizmák kísértetiesre festették az álmodozó arcokat. Selyemfonalán leereszkedett a kék-fekete éjszaka.
A Hold párnákat húzott maga köré, és könyökölve, ringatózva fülelt. Langyos szellő legyezgette a csendet, az éltes tölgyek összebújva, suttogva emlékeztek azokra a délceg időkre.


Első mese
Elveszett


Liza (21) meséje

Mindig vágytam az olyanfajta kikapcsolódásra, amiben a barátnőimnek hétvégenként volt része, de a szüleim sokáig hallani sem akartak a bulizásról. Kicsit tartottam is tőle – hallva a visszafogott élménybeszámolókat –, ezért amikor már mehettem volna, akár hetente többször is, egy-egy estén akár több házibuliba is, én inkább az olvasást választottam. Faltam a romantikus, szerelmes történeteket, és beleéltem magam a női főhősök szerepébe. Nem volt nehéz dolgom, hiszen a szerző mindegyiküket szépnek írta le, és én is annak tartottam magam, de rám illett a könnyen lángolás is…
A tizenhetedik születésnapom után történt, hogy komolyan elgondolkoztam egy meghíváson. Házibuli, sok-sok emberrel.
– Mekkora házatok van? – kérdeztem, amikor kiderült, hogy legalább húszan hivatalosak még rajtam kívül.
– Ne aggódj, elférünk – vont vállat az osztálytársnőm. – Még egy-két lánynak szólok, mert pillanatnyilag fiúból több van. Gondolom, te sem akarod, hogy egyszerre sokan rád másszanak.
– Nem – tiltakoztam ijedten.
– Ne aggódj, mindent szabad, de semmi sem kötelező! – hadarta Petra a már sokszor hallott mondatot, amitől még nyugtalanabb lettem.
Először fogom testközelből látni, hogy mit is jelent ez? Ha elmegyek. Márpedig az előbb már igent mondtam… Itt az ideje, hogy ne csak elsuttogott félmondatokból ismerjem a bulikat, hanem én is a beavatottak közé számítsak. Jó jelnek tűnt, hogy Petrával kapcsolatban még sosem hallottam semmi botrányosat, de még kétértelműt sem. Sőt a bulit ő tartja, s ha otthon lesznek a testvérei is – mert hol is lennének másutt –, akkor semmi olyan dologra sem kell számítani, amitől egy kicsit is kellemetlenül érezhetném magam.
A következő két napra már nem is maradt nyoma a kezdeti aggályoknak, sőt – be kellett vallanom magamnak, hogy – szívesen megnéznék egy-két olyan sztorit, amelyek másik bulikban, másokkal megtörténnek, és amire előttem, mint kívülálló előtt még csak nem is nagyon célozgatnak.
– Este…! – figyelmeztetett Petra péntek délelőtt, és láttam, hogy még néhány osztálytársnak odasúgta a bűvös szót.
Sosem voltam még náluk, de könnyen odataláltam.
A ház elől majdnem visszafordultam, mert akkor jutott eszembe, hogy illett volna hozni valamit a vendégségbe. Mégsem mentem vissza a közeli boltig, mert az is gáz lenne – talán még nagyobb, mint üres kézzel beállítani –, ha olyasmit vennék, amivel jól körberöhögnének…
Jól döntöttem. A nappali sarkában italoktól roskadozó asztal már nem bírt volna el egyetlen újabb üveget sem, pedig a közelben ülők-állók szemmel láthatóan túl voltak már néhány kóstoláson.
Egy fiú ránézésre megállapította rólam, hogy milyen színű innivalót töltsön egy pohárba, és kedvesen felém nyújtotta:
– Helyzet? – tette fel a költői kérdést, és máris az újonnan érkezők felé fordult.
– Vigyázz vele! – súgta egy ismeretlen lány. Átkerült a másik fülemhez, s olyan érzésem támadt, mintha körbevizsgálna. – Petra tesója, és mindenkit meg akar dugni. – Ezzel ott is hagyott.
Egy nyitott ajtón túl ekkor pillantottam meg Petrát, aki egy fiúval csókolózott, miközben egymás fenekét markolászták. A bulizók meg csak jöttek és jöttek.
Megittam a pohár édeskés tartalmát, majd leültem oldalra, s nem tudtam, mit illik ilyenkor csinálni. Senki sem törődött velem.
Petra tesója – úgy tippeltem, hogy az idősebbik – olyan feltűnően bámult egy dekoltázst, hogy a csajszi felkacagott, és egy pillanatra az álláig húzta a felsőjét, szabaddá téve melltartó nélküli cicijeit. Néhányan, akik észrevették a jelenetet, megtapsolták, majd egy másik lány megismételte a produkciót. A fiúk körbe-körbe tekintgetve várták a folytatást, de az elmaradt, így visszafordult ki-ki a saját partneréhez, vagy ahhoz, aki a legközelebb állt. Az én poharamat is egy telire cserélte valaki, és elégedetten állapítottam meg, hogy jól helyezkedtem: innen mindent látni.
A lányok többsége színleg könnyedén csevegett, de látszott a cikázó tekintetükön, hogy várnak valamire, mások laza táncmozdulatokat tettek, ketten pedig összekapaszkodva táncoltak. A fiúk hamar lehajtottak néhány pohár szeszt, és prédára lesve támaszkodtak itt-ott a falhoz.
Előkerült Petra – végtére is ő volt a buli háziasszonya:
– Jól érzed magad? – kérdezte, és már ment volna tovább, de meglátta az üres poharamat, s visszalépve, kicserélte egy vodkával telire.
Eközben a fiúk röhigcsélve bekötötték az egyik lány szemét, ellenőrizték, hogy semmit sem lát, majd izgatottan körbeülték az italos asztalt. Mindegyikük olyan szorosan helyezkedett, amennyire csak lehetett, és az ölükbe húzták az egyébként földig érő terítőt. Nem értettem még, mi van készülőben, de mindenki más már előre jól szórakozott az asztalkörül ülőkön.
A bekötött szemű lányt egy szűk nyíláson át beirányították az asztal alá. Ugyanekkor az eltakart lábú fiúk olyan mozdulatokat tettek, mint akik éppen letolják a nadrágjukat, és ez nem csak színjáték volt, hiszen annak, aki nekem félig háttal ült, jól láttam a meztelen fenekét.
– Rácuppanhatsz! – szólt be valaki az asztal alá.
A kívülállók a fiúk arcát fürkészték, és néha rámutattak valamelyikükre, aki ilyenkor tagadólag rázta a fejét. Úgy képzeltem, hogy a játékban az asztal alatti lánynak ki kellene találnia, hogy ki kicsoda. De miért van bekötve a szeme? – kérdeztem magamtól, mert nem feltételeztem, hogy csak a meztelen farkak alapján felismerné a srácokat. – De mit kell nézni a fiúk arcán?
Ekkor kinyúlt a lány a terítő alól, és messzire kihajította a szemkendőjét, ezzel végképp megzavarva a gondolatmenetemet.
– Kijöhetsz! – guggoltak le néhányan.
– Ne mééég! – kiáltott fel az asztal mellett ülő fiúk egyike, mire nagy röhögések közepette mindenki rámutatott.
– Tetszik? – szólalt meg váratlanul Petra, közvetlenül mellettem.
– Ühüm. – Zavaromban megittam a vodka maradékát, és elfogadtam egy újabb pohárral.
Megfordult velem a helyiség, s mintha minden valahonnan nagyon távolról hallatszódna.
– Ha akarod, kipróbálhatod.
Nem válaszoltam, csak tompán bámultan, ahogy már mindenki az asztal alá leskelődik, és kórusban biztatják a csajszit, hogy jöjjön elő.
Petra átkarolta a vállam, akár egy fiú, és határozottan vezetett. Jólesett a gondoskodása.
– Pihenj egy kicsit!… – duruzsolta. Gyengéden lefektetett valami puha ágyra, miután néhány lépcsőfokot is leküzdöttünk. Elsimította a hajamat az arcomból. – Levetjük, hogy össze ne gyűrődjön… – De nem vette le a ruhámat, csak felhúzta a felsőmet és nézte a cicimet.
Megnyugtató érzés volt feküdni – lehunytam a szemem, és már nem is szédültem –, csak kíváncsi lettem volna az asztalalábújós játék végére.
Petra simogatott és dúdolt.
– Ne gyere be! – mondta valakinek, de csukott szemmel is éreztem, hogy már a másik oldalamon is ülnek, és a következő pillanatban már négy tenyér simogatott.
Nagy erőfeszítéssel felnéztem, és éppen a fejem felett csókolóztak.
Valamivel később meztelenre vetkőztettek, és a neszekből arra következtettem, hogy ők is ledobálták a ruháikat. Pár perc telt el – vagy pár óra? – és felismertem Petra testvérének a hangját is – nem vettem észre, amikor bejött –, és biztos voltam benne, hogy ő teszi szét a lábam… Reméltem, hogy Petra simogat… ott… és nem a fiúk, de ha tévedtem, akkor is jólesett… Aztán felugrottam volna ijedtemben, ha összecsorog annyi erőm, mert valaki nyalogatott. A cicimet is bekapták… Nem tudtam, melyik kicsoda – eszembe jutott a lenti játék –, de amikor egy feszülő keménységet éreztem a lábam között, ami meglepő könnyedséggel be is csúszott, az csakis fiú lehetett. Egy másik a számnál jelentkezett…
Később négykézlábra támogattak. – „Mért nem volt jó amúgy, kényelmesebben?” – Annyira feszültem, mintha egy padlóvázát akarna valaki belém tuszkolni. – „Kinek van ekkora farka?”
Reggelig még párszor felébredtem, és bambán-elégedetten mosolyogtam, mert valaki éppen mindig foglalkozott velem.

Igaz mesék és nem leányálmok

Nincsenek megjegyzések: