2014. augusztus 17.

Szórólapos szex

Nyári erotikusok - novellák
Szórólapos szex





Egy utolsó zilálás a hajon, 10 ujjal, mert attól lesz költőien spontán, majd kigombolni hármat – nem, inkább négyet – az ingen, ezzel befejezettnek tekinthető a készülődés. Beleszagolt a hónaljába, nem mintha bármennyit is csillapodott volna az illatfelhő, de szerette érezni magát.
Kilépett az ajtón, majd megtorpant.
A lift üvegajtaján keresztül egy ismeretlen nőt pillantott meg. Számolni kezdte, hogy melyik szinten áll meg, kettővel fentebb nyílt lomhán és zörgősen.
– Kihez jöhetett? – futott át emlékezetből a lakónévsoron. Ekkor kulcsok neszére figyelt fel, s így módosította a kérdést: – Melyik lakásba költözhetett be?
Konrád mindenkit ismert a házban, sőt ha idegenek betették a lábukat a lépcsőházba, már 90 %-os pontossággal meg tudta mondani, hogy kihez és hová jöttek látogatóba. Egyből kiszúrja a házalókat is, mondhatnak bármilyen, a postaládáról leolvasott nevet, ő egyből tudja, hogy valamelyik humbuk cég be nem jelentett, ám igazolványokkal ellátott talpasaival van dolga.
Most, a liftajtó nyitásától a kulcscsörgésig eltelt idő alapján egy olyan lakásra tippelt, amelyik egy ideje üresen állt.
– Tehát a csajszi nem valakinek az égből-pottyant unokahúga, hanem egy új lakó – állapította meg.
Nem tudta még, mit lehetne kezdeni az információval, de már az újdonság varázsa is felpiszkálta a fantáziáját. Mire leért a földszintre, biztosra vette, hogy ma nem ül ki a parkba, a kisgyerekes anyukák ma esélyt sem kapnak vele megismerkedni.
– Megnézem a csajszit! – Mennyivel praktikusabb lesz – gondolta – a későbbiekben kétemeletnyit felsétálni, mint fiatal anyukák idő előtt hazaérő, kigyúrt élettársai elől menekülni.
Kimarkolta a levélszekrénybe préselt számtalan szórólapot, és elgondolkodva indult felfelé. Ötlete még nyomokban sem támadt, ám a lelkesedése az egekig burjánzott..
42 éves korára megélt már egyet, s mást, a napokban összeszámolt közel 300 nőt – évről évre és helyszínről helyszínre haladva az emlékek között –, s bár közülük kevés névre emlékezett, azért megelégedetten dőlt hátra, tarkóján összekulcsolt ujjakkal: Ez a 300 már megvolt! Ha nagyon megerőltetné az agyát, még 25-30-at játszva összeszedne a múltból, hiszen – például – azt is csak egynek számolta, amikor a csajszinak éppen action kellős közepén toppant be húga, és hármasban folytatták, ha már így alakult a délután. Vagy amikor főszponzorként meghívták egy after-partira, és nem is próbálta meg figyelemmel kísérni, hogy hány leányzó ereszkedik óvatosan az ölébe, falloszt beigazgatva, mintegy ismerkedésképpen, hogy a következő percben már át is adja a helyét egy újabb csajnak…
Az emlékekből sem sikerült ötletet meríteni, pedig a lift megállt a célemeleten.
Az ajtó melletti falon – akár valami mágikus totemen – egy monumentális hieroglifa: olyan mélyen bevésve egy élére állított rombusz, hogy a láthatóan több rétegben felvitt festék sem volt képes eltüntetni. Konrád jó előjelnek tartotta – az életerő, és főleg a szexualitás jelképének –, bár gyanította, hogy két évnél régebben keletkezett – azok voltak csak a szép idők! – amikor néha többen is várakoztak a lépcsőházban a sorukra, mert a környék egyetlen, lakáson fogadó prostija nem győzte a kielégítést.
– Ilyenkor jó lenne leegyszerűsíteni a dolgokat – sóhajtott. – Becsöngetni, és mondani a csajszinak, hogy mi még nem dugtunk. Erre a homlokát ráncolná, bizonytalanul bólintana, és behívna, hogy pótoljuk az elmaradást…
Közben rátenyerelt a csengőre.
– Gyere be! – hangzott a lakásból.
Konrádnak fülig szaladt a szája:
– Elmaradt a homlokráncolás és a bizonytalan bólintás, de sebaj!
Szétnézett a lépcsőházban, belépett a lakásba, és gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Nem kell senkinek sem látnia, hogy meglátogatja a ház új lakóját.
– Egy pillanat! – A hangja megelőzte a nőt, a kisebbik szoba felől hallatszott.
Konrád tett két néma lépést, mert sosem lehet tudni, hogy mi történik éppen egy másik helyiségben: s így az lehet akár érdekes is.
Az új szomszédnő egy fiókba igyekezett belegyömöszölni töméntelen kacatot – amelyek valahogy másképpen képzelték el a sorsukat, és nem akartak bezsúfolódni –, háttal az ajtónak. Élénkszínű felsőt viselt, annyira bővet és libegőst, hogy hátulról és oldalról kilátszott a melltartója, s Konrád úgy képzelte, hogy elölről is. Félhosszú, barna haja feltűzve, egy-két engedetlen tincs kivételével. A lábán ült, első pillantásra egy sortnak kinéző ruhadarabban, de később kiderült, hogy ez egy szoknya demó-változata, amelynek hosszabbak a kilógó zsebei, mint maga a farmerszövet.
– Egy pillanat! – szólt hátra, és kapkodva csoportosítgatta a kacatokat.
A férfi, aki nem akarta elárulni, hogy közben mögé lopózott, 20 év körülinek saccolta.
– Szóval az egyik felem… – gondolta tárgyilagosan. Néha eljátszadozott a számokkal: Furcsán hangzik-e majd, amikor eléri a 60-at, és éppen egy 20 éves lány akad horogra? – Az lenne furcsa, ha 60 éves nénikéket akarnék megdugni! – zárta le ilyenkor önmaga számolódását.
A lány érzékszervei jelezhették az idegen jelenlétét:
– Ja, itt vagy? – Felnézett. – Bocsánat… – Zavarba jött Konrád láttán.
– Maradhatunk a tegeződésnél…
– Azt hittem, a Józsi jött.
A férfi majdnem felnevetett:
– Annál inkább tegeződhetünk!
A mindenki által csak Józsinak nevezett közös képviselő jócskán túllépte már a hatvanadik évét. Konrád eddig is sejtette, hogy Józsi a közös képviselés kereteiben előszeretettel jár lakásról lakásra, olyan helyekre, ahol szingli nők élnek, vagy ahol napközben egyedül találja a háziasszonyt. Lám, ezzel a csajszival is tegeződnek már, és mi másért jönne ide pakolászás közben, mint megdugni?
A lány felemelkedett, megmozgatta elgémberedett lábait, közben megtántorodott, mint aki megszédült a hirtelen felállástól. Konrád ügyesen elkapta, félig a hóna alatt, félig a mellénél fogva, miközben elejtette a kezében tartogatott szórólapokat. Így álltak pár másodpercig.
– A Józsi küldte? – eszmélt fel a lány, és a szórólapokra nézett,
– Hm. – Konrád csak kétértelműen morgott, akár „igent” is jelenthetett. – Jó volna tudni a helyes választ – gondolta.
Ennyivel, egy kis hümmögéssel be is érte a lány, maradt még az izmos férfikézben.
– Bútoros is van köztük? – kérdezte, lábával arrébb tolva a legfelső prospektusokat, közben megmaradva a férfi karjaiban. – Mostanában lehet, hogy nem lesz rá szükség, de ha mégis kellene egy-két kisebb darab… A fontosabb, hogy megismerjem a környéket. Tényleg, Józsinak elfelejtettem mondani… – Nem folytatta. Valami érdekes olvasnivalót talált a lába előtt heverő kupacban, azt nézegette, de továbbra sem bontakozott ki a mellét és a hónalját fogó férfikézből.
Konrád, attól tartva, hogy a csajszi gondolataival együtt a teste is kicsúszhat a hatóköréből, a másik kezét az eddig érintetlenül heverő halomra csúsztatta. Valahogy jelezni akarta, hogy nem egy sima, megtántorodás utáni, baráti figyelmességről van szó, hanem ennél tágabb az érdeklődési köre.
A lány nem reagált különösebben – bár ez önmagában is eredménnyel kecsegtetett –, csak támaszkodott a férfi mellkasára, és tudomást sem véve a melleit markolászó, mohó markokra, hunyorogva böngészte a padlón szétszóródott hirdetési újságokat és szórólapokat. Az ilyeneket normális esetben olvasatlanul kidobják az emberek, Konrád is csak azért szokta felvinni a hóna alatt, hogy majd a lakásban átlapozza, hiszen előfordult már, hogy fontos postai küldemény csúszott közéjük.
A helyzet egy-két percig nem sokat változott, csak Konrád mindkét keze beevickélt a melltartó alá, az olvadón puha cicikhez. Nem tudta, mi lehet a következő lépés, ami jó irányba vezet, s mégsem zökkenti ki a lányt a méla és értelmetlen olvasgatásból.
– Lehet, hogy megszeretem a szórólapokat… – morgott félhangosan.
– Ugye segítesz? – A lány lábán a nagyujj egy tarka hirdetésre bökött.
– Persze – vágta rá a férfi, bár elolvasni nem tudta ekkora távolságról.
– Emez is jó…
– Szerintem is – helyeselt sürgősen. Hogy tudta ez a Józsi ennyire elbolondítani a csajszit ezekkel a humbuk újságokkal? – Tegyük fel az ágyra, kényelmesebb lesz! – javasolta.
– Józsi is mondta, hogy majd együtt, hason fekve megnézegetjük…
– Márpedig az öreg tudja, mi a jó! – fakadt ki Konrád teljes meggyőződéssel. Szóval a közös képviselő már előre látta, hogy ezzel a módszerrel lehet lefektetni a csajszit. Tud valamit az öreg! Nem véletlenül oson lakásról lakásra naphosszat…
Az ágyhoz botorkáltak, összekapaszkodva. A lány hasra feküdt, felül már gyakorlatilag meztelen volt, alul viselt még egy arasznyi szoknyát, ami felhúzódva várta, hogy valaki húzza már le ugyan azt az apró bugyit. Legalábbis Konrád így értelmezte a ruhadarabok testbeszédét, nem is bírta megállni, hogy meg ne markolássza a lány fenekét. Váratlanul érte a kérdés:
– Idehoznád a prospektusokat?
– Hm… – dörmögött válaszul.
De úgy látszott, a lány ragaszkodik a dilijéhez, az olvasáshoz. – Normális? – Oda kellett tenni az orra elé a tarka lapokat. – Lökött ez a csajszi! Tudta az öreg közös képviselő, hogy miért nem kell sietni. Ha nem így lenne, ha nem lenne veszélyes a csajszika, Józsi már régen itt kefélgetné az ágyon! – dühöngött magában, mert nem bírta elviselni azokat a helyzeteket, amelyekben nem látott logikát.
– Józsi azt mondta – nyafogta a lány –, hogy ez egy nagyon segítőkész lakóközösség.
– Azt nem mondta Józsi, hogy az új lakóknak át kell esniük a beavatáson? – csattant fel Konrád, és közel állt hozzá, hogy életében először megüssön egy nőt. Viszont a popsi félgömbjei ingerlően mosolyogtak, és azokkal kellene először kezdeni valamit.
– Látod? – kérdezte a lány, egy apró, sárga alapon szűkölködő hirdetésre mutatva.
A férfi odahajolt, ráhasalt a női testre, és szemét meresztgetve igyekezett valamit kibetűzni a szövegből.
– Érdekes – válaszolt bizonytalanul. Szemüveg nélkül nem látta az ekkora betűket.
– Emez is jó.
– Szerintem is. – Úgy helyezkedett, hogy fallosza éppen a völgybe simuljon. – Ha mutat még egy ilyen bolhapöcsnyi hirdetést, beakasztok neki! – fogadkozott magában.
– Vagy ez…
– Én megmondtam! – morgott Konrád, és előhúzta a farkát. – Ha lökött vagy, ha nem, én most meglöklek! – Megemelve a lány testét, egyszerre lehúzta a keskeny szoknyát és a bugyit. – Ha mutatsz még hirdetést, megduglak… ha kettőt mutatsz, seggbe…
A lány teljesen belefeledkezett a mikroszkopikus hirdetéstengerbe:
– Segítesz egy ilyesmit feladni? – bökött megint egyre az apróbbnál is apróbbak közül.
– Az minden vágyam! – nyögött Konrád, és ráereszkedve a feszes, női testre, betérdelt a lába közé, majd apró csípőmozgásokkal jelezte a szándékát.
Anélkül, hogy igazgatni kellett volna, a második lökés már mélyebbre sikerült, és fallosza néhány centire becsúszott. – Hová? – kérdezte magától, de nem állt le, és ameddig csak bírta, benyomta. Karjával oroszlánpózba emelte magát, és szaporázta a tempót.
A lány – mint akinek most jutott el a tudatáig, hogy mi történik – félretolta a szórólapok és hirdetési újságok tarka kupacát. Nem túl messzire, mert bármikor szükség lehet még rájuk, ám éppen eltalálta a Konrád öregedő szemének valló, optimális fókusztávolságot.
A férfi nem hagyta a abba a megkezdett be-ki csúszkálást, de megörült a formákat öntő bolhabetűknek, és érdeklődéssel olvasott bele néhány olyan hirdetésbe, amelyek felé az imént a lány mutogatott: „Fiatal, csinos, bevállalós lakótársakat keresek…

Nincsenek megjegyzések: