2014. augusztus 19.

Színház az egész éjszaka 3.

Előzmény:

Nyári erotikusok - novellák
Színház az egész éjszaka
3.





– Titeket nem sokat kellett győzködni, hogy ne hazafelé induljatok, hanem ide… – jegyezte meg Petra, miközben kiszállt a kocsiból.
– Most meg hová sietsz? – szóltam utána, még a sofőrülésből.
– Megérkeztünk – közölte olyan értetlenkedő hangon, mintha nem is ő mondta volna 1 perccel ezelőtt, hogy a panziónál megmutatja a cicijét. – Nem felejtettem ám el, amit ígértem – tette hozzá.
– Muti!
– Majd fent.
Otthagyott. Megállt a panzió bejáratánál, és megvárta, amíg durcásan becsapom az ajtót, és visszapillantva ellenőrzöm, hogy bezáródott az autó.
A recepciós ismerte fekete lányt, még a nevét is tudta, s tőle érdeklődött:
– Kértek még egy szobát, Petra?
– Majd eldöntik a barátaink. A többiek a bárban vannak? – indult el abba az irányba, amerről zene hallatszott. A felirat szerint nappal kávézóként, éjjel várként működik a helyiség.
A recepciós felfelé mutatott:
– Négyes szoba.
– Van még szabad szobájuk? – kérdeztem.
– A szomszédost tudom ajánlani, ha megfelel.
Petrára nézett, aki viszont rám:
– Az jó kis szoba, gondold meg, vagy gondoljátok meg!
Pillanatok alatt mérlegeltem mindent:
– Kérem azt a szobát!
A lépcsőn felfelé az járt a fejemben, hogy néhány lány felkísértek már ugyanezen az úton, és odafent mindegyikkel ugyanaz történt. Ettől olyan jókedvem támadt, hogy megpaskoltam Petra fenekét, és mivel meglepetésében ugrott egy nagyot, még bele is markoltam. A fordulóban magamhoz húztam, engedelmes őzikeszemekkel nézett rám, ahogy a fenekénél fogva megemeltem, mintha felakasztani készülném egy kiálló kampóra.
– Ne itt – súgta a számba –, majd fent! – Biztatásul, nadrágon keresztül megmarkolta a farkamat.
Ezt a néhány lépcsőfokot már kibírom valahogy, a szobáért meg talán nem a folyosó végéig kell bandukolni…
A szobaajtót a recepción kapott mágneskártya nyitotta – ötödik próbálkozásra.
Bent éjszakai sötét fogadott. Ide is a kártyára volt szükség.
– De hová dugjam?
– Majd én leolvasom – kuncogott mögöttem Petra.
Megfordultam – igaza van: minek ide világítás –, és a falhoz nyomtam. A nyitott ajtón át annyi fény betévedt, hogy gyorsan megszokjam, és mindent lássak, még a mágneskártya helyét is, közvetlenül mellettünk. A kártya már rég kiesett valahol a kezemből, de nem is keresgéltem, inkább felhúztam a lány ruháját a derekáig, és fentről is le, szintén a derekáig. Miközben a bugyiját fejtegettem, ő fürgén kigombolta a nadrágomat.
A panziófolyosón hangos viháncolással vendégek haladtak el – lábammal beljebb csuktam az ajtót –, de nem zavartattuk magunkat.
Jobban érdekelt, amikor a szomszédos szoba ajtaját nyitották zajosan, és egy ismerős hang megszólalt:
– Nem ők jöttek… – Anitának nem tűnt fel, hogy nyitva van az ajtónk, vagy annyira ki sem dugta a fejét. – De mindjárt… ideérnek! – A mondat vége elégedett nyögésbe fulladt.
Nehogy már a kopasz Béci megelőzzön! Ez már pakolja hátulról a kolléganő-barátnőmet, mi meg itt csak veszteglünk!
– Te nem akarsz kinézni? – suttogtam reszelőshangon Petrának, abbahagyva a fogdosás-szerű simogatást.
Mivel nem értette, hogy a szomszédos szoba eseményei példájára közben hátulról megdugnám, feladtam az ötletezéssel, a falnak támasztva, a nyitott ajtó mellett belényomtam a falloszomat.
Felnyögött, majd dorombolt és nyafogott:
– Ennyire sürgős neked?
Versenyt futva az idővel – hiszen nem lenne illendő félórával később megérkezni, ha egyszerre indultunk el a színháztól – ütemesen nyomtam a lányt, gyömöszölve a melleit, majd csak kitámaszkodva a dereka mellett. Ő a hátamat karistolgatta, és a fenekemnél fogva szorított magához.
Mivel a fél panzió nem szaladt össze a hangokra, úgy gondoltam, hogy hozzá lehetnek szokva, vagy éppen mindenki hasonló programon tevékenykedik. Mint a szomszéd szobában is, ahol megint nyílott az ajtó. Máris elkészültek?
Nem sokkal maradtunk le. Míg felvettem a mágneskártyát a földről, és elláttam árammal a szobát, Petra a mosdónál, bevizezett tenyerével a punciját mosogatta elgondolkozva, kipirulva, majd én is leöblítettem a farkam, ő pedig a ruháját próbálta a helyére rángatni… és máris elkészültünk mi is.
Kilestem az ajtón, s óvatosan, hangtalanul becsuktuk. Elsettenkedtünk a lépcsőig, ott visszafordultunk, és mint a türelmetlen paripák, trappolva közeledtünk a folyosón. Mintha csak most érkeztünk volna, ami valahol igaz is.

Anita és Béci annyira illemtudóan ültek, egymástól meglehetős távolságban, hogy ez már bárkinek gyanússá válna.
Nem éreztem semmiféle csalódottságot. Idővel rájön az ember, hogy nemcsak neki van szüksége más nőkre, a másik nem is kihasználja az alkalmakat. Egy panziószoba és a várakozás pedig kínálja magát egy kis huncutkodásra.
– Mi is most érkeztünk… – mosolygott Anita, és a fekete lányt nézegette.
Mit néz, és főleg mit lát rajta? Petra meg Anitát vizsgálgatta, már kezdtem azt hinni, hogy mindent leolvasnak egymásról, a szőke könyv a feketéről, és fordítva.
– Mit isztok? – kérdezte a kopasz.
Nem állt fel, nem indult a hűtő felé, amiből arra következtettem, hogy lehet még némi nyoma az Anitával lezavart gyors akciónak. Elkaptam a tekintetem: Nehogy már a pasit nézegessem, amikor itt van két jó csaj!
Anita kérdőn vonta fel vékony csíkkal jelzett szemöldökét. Ilyenkor el kell dönteni, hogy hazafelé ki vezessen.
– Maradjunk? – Olyan ártatlanul tettem fel a kérdést, mintha még nem lapulna a zsebemben a szomszédos szoba „kulcsa”.
– Nem hoztam semmit… – felelt a szőke lány, de ez felért egy igennel.
– Mit nem hoztál? – nevetett Petra. Az ágy szélén, keresztbetett lábbal ült, ruháját rendezgetve: fent egy kicsit fentebb húzta, majd alul egy kicsit lentebb, aztán kezdte elölről.
– Tusfürdőt, miegymást…
– Fogadjunk, hogy minden van nálad, amire éjjel szükség lehet! – hahotázott Béci, és leplezetlen mohósággal vizslatta Anitát.
– Én sem hoztam pizsamát – mentem bele a játékba.
– Hát pizsamát én sem, pedig én tudtam, hogy itt fogunk aludni. – Petra ezt nekem mondta, én pedig nem értettem azt a bizonyos mögöttes tartalmat: mit akar közölni?
Béci túlzásokba esve, a térdét csapkodta:
– Te aludni akarsz?
– Te szoktál hamarabb elaludni, én meg nem bírok a horkolástól – vágott vissza a fekete lány, és jelentőségteljesen pillantott rám. Éppen úgy, mintha rólam beszélne.
Majdnem megkérdeztem, hogy miből gondolja, vagy miért nekem mondja, de talán mégis jelenthet számomra valamit ez a közlés. Béci elalvása után fogunk találkozni? Nem rossz ötlet.
– Az ember elintézi a dolgát, aztán pihen… – magyarázta vidáman a kopasz.
– Ha nem igyekszem a fürdőszobából kifelé, akkor elalszol dolgavégezetlenül – cukkolta Petra.
– Együtt kell fürödni – tanácsolta Anita.
Hirtelen két szempár meredt rá neheztelően, Petráé és enyém: Minek ad tippeket? Hadd aludjon csak a kopasz! Akár bevégzett dologgal, akár nem.
– Nem azt kérdezted, hogy mit iszunk? Meggondoltad? – kérdeztem Bécitől. – Sajnálod?
Vidáman felugrott, és kitárta a mini-hűtő ajtaját: „Voila!”
Anita is odahajolt, nem mintha a kényelmes fotelből nem látta volna ugyanúgy az italkészletet, de – úgy vettem észre – valamit súgni vagy jelezni akart Bécinek. Petrának is feltűnt a manőver, és kihasználva, hogy amazok egymással foglalatoskodnak, egy puszit dobott felém a levegőben.
– Lehet itt enni valamit? – kérdezte Anita, amikor elcsípte fürkészve érdeklődő tekintetemet.
Béci, jó házigazdaként felkapta a telefont:
– Tudtok adni valami pót-vacsit? Éhesek a barátaim... Jó lesz!... Négyen vagyunk...jöhet! – Letette a készüléket. – Mindjárt kapunk virslit. Ha nektek kettő nem elég. – Mindenkinek adott egy üveget, csak úgy, találomra a minibárból: – Ha nem tetszik, csereberélhettek.
– Akad a mi szobánkban is... – húztam elő, akár a bűvész a cilinderben termő nyulat, a szomszédos szobát nyitó mágneskártyát. – Áthozom, és majd meglátjuk, elég lesz-e.
– Megyek veled – ajánlkozott Petra, de mégsem mozdult, mert Anita előbb indult el.
– Pisilek gyorsan... – igyekezett előre a szőke lány, és toporogva várta, hogy második próbálkozásra kinyíljon a szobaajtónk.
Combját összeszorítva tipegett a fürdőbe, hallottam a fürge sugár csobogását, majd letolt bugyival állt a mosdókagylóhoz. Alaposan kiöblögette a száját, s miközben mögé állva benyúltam a lába közé, egy vizes tenyérrel találkoztam: Ahogy Petra is tette az imént – még felfedezhetők a mosdó körül a vízcseppek – két-három mozdulattal felfrissítette a punciját.
Tehát cumizott is a kopasznak – ismertem fel a jeleket.
– Lezuhanyozhatok? – kérdezte. – Egy perc csak...
– Nekem is jólesne...
Vizes kezével az arcomba fröcskölt:
– Mi tart vissza? Gyere, ha mersz! – Hipp-hopp kibújt a ruhájából, annyira fürgén, hogy sztriptíznek még csúfolni sem lehetett volna. – Mire vársz? – nyafogott, de addigra már ott álltam mellette, és szárazon masszíroztam a melleit. – Melyik a tusfürdő? – forgatta az egyik zacskót a panzió odakészített választékából.
– Mindegy, ezek univerzálisak.
Egy teljes tasak tartalmát a markába öntötte, szagolgatta, és megvárt, amíg  beállítom az ezernyi vékony vízsugár hőmérsékletét, majd az anyag felét átadta: – Mehet a menet!
Körbe-körbe simogattam a ciciket, Anita is a mellkasomra koncentrált egy percig, majd a farkamat csúszkáltatta a síkos tusfürdőben.
– Ez jóóó... – dörmögtem elégedetten.
Kétkézzel folytatta:
– Látom...hmm  – Felnyögött, amikor áttértem a puncijára.
Alig-alig estünk egymás kezére, ám hamar úgy láttuk, hogy ideje megszabadulni a panzió illatos tusfürdőjétől. Lemostuk, és Anita elém guggolt, ügyelve rá, hogy a haja ne legyen vizes. Falloszomat lassan eresztette be a szájába, és rezegtette a nyelvét, tudva, hogy ezzel a legmeredekebb csúcsokig kerget.
– Meghoztam a vacsorát... – kopogtatott egy fehérblúzos, kötényes pincérlány a nyitott fürdőszobaajtón. – Bocsi!
– Köszi, amoda kérnénk! – mutattam a szomszédos szoba fel, ahol Petra és Béci  várakoztak ránk és a virslire.
– Hozhatok még valamit? – kérdezte a pincérlány. Nem volt zavarban, inkább érdeklődéssel szemlélt bennünket.
– Most nem jut eszembe semmi, de majd amott megmondják. Mindjárt megyünk mi is.
– Akkor átviszem...
Ez a kis közjáték jótékonyan hatott rám, kaptam egy kis túlélési haladékot.
– Megfordulsz? – kérdeztem Anitát.
Felállt és a csempének támaszkodott széttett lábbal, mint aki alapos motozásra vár a reptér diszkrét helyiségében. Kétszer végighúztam a farkam a punciján, majd benyomtam a forróságba. Hangosan ziháltunk, és amikor hátranyúlva, megfogott-megszorított a zacskó alatt, menthetetlenül beleengedtem a megtermelt folyadékot.

Folytatás: Színház az egész éjszaka 4.

Nincsenek megjegyzések: